KOCSIS-CAKE OLIVIO (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kérdésem nem az volt, hogy hoznak-e fejlesztést a Balaton-partra a Fidesz-közeli cégek beruházásai. Az volt a kérdésem, hogy képes-e az állam kordában tartani a mohó oligarchák projektjeit, lesz-e következménye ezeknek a természetkárosításoknak. Lesz következménye, államtitkár úr? Vagy a Balaton csak a kiváltságosoké lesz, akik építkezhetnek, és lassan járhatnak is a Balatonra, mert idén nyáron kevesebb mint 20 településen maradt ingyen használható partszakasz a Balatonon. Az alacsonyabb jövedelmű, nyaralni vágyó fürdőzők kikapcsolódását ez ellehetetleníti, hiszen sok család nem engedheti meg magának a több tízezer forintos napi strandbelépőt. Önök szeretnek nagycsaládban gondolkodni, három gyerekben két szülővel. Számolják ki, hogy egy napra a körülbelül 3-4 ezer forintos belépő mellett mennyit kell fizetniük.Az alacsonyabb jövedelmű családok kiszorulása már elkezdődött, a Závecz Research 2018-as felmérése szerint az életkor növekedésével, a jövedelem csökkenésével ez az arány csak nő. Egy felmérés szerint az idős, alacsony státuszú, községben élő emberek 88 százaléka nem volt a Balatonon öt éve; a jelenlegi folyamatok alapján, úgy tűnik, egyre kevesebb magyar embernek lesz lehetősége.

Tisztelt Államtitkár Úr! Miért Mészáros Lőrinc kempingjeire és hoteljeire ömlik a közpénz és miért nem arra, hogy közpénzből a szabadstrandokat felújítsák és fenntartsák? Köszönöm a válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu