DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A csökkenő népességre van Brüsszelnek is egy válasza, és van Budapestnek is egy válasza. Brüsszel válasza az, hogy minél több embert telepítsünk be Afrikából és Ázsiából Európába, Budapest válasza pedig az, hogy segítsük a családokat abban, hogy minél több gyermeket vállaljanak, aki több gyermeket akar vállalni, annak meglegyen erre az anyagi lehetősége is. Ez a különbség a brüsszeli és a budapesti családpolitika között. Mi azt szeretnénk, ha a családok támogatása, a most az évértékelő beszédben bejelentett, hétpontos családvédelmi akcióterv is egy nemzeti ügy lenne, egy olyan ügy, amely mellé mindenki oda tud állni. De sajnos azt látjuk, hogy az ellenzéki politikusok annyira elkötelezték magukat Brüsszelben a bevándorlás támogatása mellett, hogy itt Budapesten sem tudják támogatni a családvédelmi akciótervet. Azt látjuk, hogy egy frusztrált ellenzékkel állunk szemben, amely arányt tévesztett, ez jól látható volt az ülésszak kezdetén és az előző ülésszak végén, amikor különböző agresszív és más módokat választott itt a parlamenten belül, és most nem győz visszajönni ebből a helyzetből, és azt sem tudja, hogy ilyen nemzeti ügyekhez, mint például a családpolitika és a családok támogatása, hogyan álljon. Ez volt látható és hallható abból a vitából is, ami a múlt héten zajlott le itt a parlamentben.
(12.20)
Különböző módon, különböző ürügyekkel, de nem támogatják a családvédelmi akciótervet, hanem valaki hét pontban támadja, van, aki tizenkét pontban támadja, van, aki határozati javaslatban támadja, de mindenki valamilyen módon támadja, mert belekerültek előző év decemberében ebbe a helyzetbe.
Az európai baloldal egyértelműen egy más úton halad. Az európai egyesült államok kiépítése pedig azt jelentené, hogy az országok ne tudjanak saját maguk a családokon segíteni, hanem mindenki számára a betelepítés legyen az egyetlen választható út. Márpedig, tisztelt képviselő úr, már az előző nyolc esztendőben is bebizonyítottuk, hogy igenis érdemes más utat, más módot választani. Egyrészről bebizonyítottuk, hogy a kerítés építésével megállítható a szárazföldön a bevándorlás, az olaszok bebizonyították, hogy a tengeren is megállítható (Gyöngyösi Márton közbeszólása.), másrészről negatív folyamatok pozitívba fordíthatók.
Magyarországon csökkent a házasságkötések száma 2010-et megelőzően, 2010 óta pedig növekszik a házasságkötések száma. A negatív tendencia, a válások korábbi növekedése pedig szintén megállt és megfordult, kevesebb a válás most már, és a terhességmegszakítások száma is csökkent.
De nemcsak ez a pozitív trendforduló, hanem, tisztelt képviselő hölgyek és urak, ha 2010-ben megnéztük a gyermekvállalási kedvet Európában, akkor Magyarország ebben a sereghajtó volt, a legeslegutolsó, sehol sem volt olyan alacsony mértékű a gyermekvállalási kedv, mint nálunk. Ezt hívhatjuk termékenységi arányszámnak is, magyarul, hogy két szülőre hány gyermek jut, két szülőnek átlagosan hány gyermeke születik. A sereghajtók, az utolsók voltunk és nyolc év kormányzati teljesítményével tizenkét helyet javítottunk ezen a legutóbbi Eurostat-kimutatás szerint. Tehát míg 2010-ben mindenki előttünk volt, most már megelőzzük Ausztriát, Szlovákiát, Finnországot, Lengyelországot, Horvátországot, Luxemburgot, Portugáliát, Görögországot, Olaszországot, Ciprust, Spanyolországot és Máltát. Ehhez nyolc év kitartó kormányzati szándékra volt szükség, és arra volt szükség, hogy a családtámogatások olyan mértékben bővüljenek, mint sehol Európában. Kétszeresésre emelkedett ezeknek a mértéke, 1000 milliárd forint alatt voltak, és most 2000 milliárd forint fölött vannak. Míg az Európai Unióban a trend az, hogy csökken a gyermekvállalási kedv, csökken ez az úgynevezett termékenységi arányszám, Magyarországon nőtt, az Unión belül a második leggyorsabb emelkedés volt a magyar emelkedés, ezzel tudtunk tizenkét helyet javítani ebben a rangsorban.
Az ellenzék hozzáállását jól mutatta az, hogy amikor megkérdeztük a magyar embereket arról, hogy milyen intézkedésekkel segítse a kormány a magyar családokat, akkor bejöttek ide a parlamentbe, és széttépték ezeket az íveket, mert sem a magyar emberek véleményére nem voltak kíváncsiak ez mondjuk hagyomány a baloldalon , sem a családok támogatását nem tartották olyan fontos kérdésnek, hogy ez nemzeti ügy legyen, és ők is támogassák ennek egyik vagy másik pontját, lehetőség szerint mindegyik pontját.
A nemzeti konzultációt is támadták, és támadták utána a parlamentben a törvényjavaslatot is, tisztelt képviselő hölgyek és urak. Az ellenzék nem szavazta meg azokat a családi járulékkedvezményeket, amelyek a családoknál 2010-2018 között összesen 1901 milliárd forintot hagytak ott. Ma már 130 ezer szülőnek sem adót, sem járulékot nem kell fizetni. Újra hároméves korig tart a gyes; a családi kedvezmény révén a családok kevesebb adót fizetnek, hogyha gyermeket vállalnak. Bevezettük a gyed extrát, hogy a gyermek féléves korától már lehessen munkát vállalni. A hallgatói és diplomásgyedet vezettük be; megdupláztuk a kétgyermekesek adókedvezményét; bevezettük a friss házasok kedvezményét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), amit már 80 ezer pár vett igénybe; bölcsődéket fejlesztettünk; jelzáloghitel-tartozást engedtünk el több ezer esetben, és még lehetne sorolni, hogy a diákhitel-törlesztésnél, a Köldökzsinór-programnál és a CSOK-nál mennyi kedvezményt tudtunk az ellenzék (Az elnök újból csenget.) ellendrukkersége ellenére a magyar családoknak biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés