BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, engedje meg, hogy felfrissítsem emlékezetét, mert szemmel láthatóan memóriazavarokkal küzd. A devizahitelezést Orbán Viktor kormánya tette lehetővé 2001-ben. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Így van!) A magas kamatokért az önök által kinevezett jegybankelnök, Járai Zsigmond felelős. (Felzúdulás és közbekiáltások a kormánypártok soraiból: Nem igaz!) Az ő kamatpolitikájának következtében alakult ki a devizahitelek kamata és az egyéb, forintban folyósított hitelek kamata közötti drasztikus különbség.

A harmadik: a forintot 2010-ben mi erős paraméterekkel adtuk át a kormányzáskor önöknek, önök hónapokon belül bedöntötték. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, köztük dr. Rétvári Bence: Mint amilyen a listás eredményetek volt tegnap. Olyan erősen.) Ha az lenne az eurónak és a svájci franknak az árfolyama, mint 2010-ben a kormányváltás előtt volt, akkor a devizahiteles problémáról ma nem kellene beszélni.

Az pedig végképp cinikus és aljas, hogy önök azt követően forintosították piaci alapon a devizahiteleket, miután bedöntötték gondosan a forintot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért sem az emlékezete nem elfogadható, sem a válasza, mert a problémamegoldásról egyetlen szót sem ejtett. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu