CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Azt gondolom, hogy erős munkavállalók nélkül egyszerűen nem tud erős gazdaság és erős gazdaság nélkül pedig nem tud erős Magyarország épülni.

A javaslat nagyban segíti, hogy Magyarországon erősödjenek a munkavállalói érdekképviseletek, és azt gondolom, ez mindannyiunk érdeke. Emlékezzünk vissza, a rabszolgatörvény vitáját követően példák sorozata bizonyítja azt, hogy egyébként a szakszervezetek milyen sokat tudnak segíteni a munkavállalóknak, a dolgozóknak. Emlékezzünk csak a Suzukira, ahol ütik-vágják az érdekképviseletet, ahol minden létező eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni az érdekképviseleteket, és mégis, amikor a bértárgyalások ideje eljött, akkor a Vasas Szakszervezet hathatós segítségével és közreműködésével sikerült elérni, hogy olyan béremelést kapjanak a dolgozók, ami megilleti őket.

(18.20)

De tudnék még példát mondani a BKV-ról vagy sok más termelő gyár részéről. Én azt gondolom, hogy nekünk itt az Országgyűlésben egyetlenegy feladatunk és felelősségünk van, hogy Magyarország versenyképesebbé tétele érdekében támogassuk ezt a javaslatot, hogy erősödjenek a szakszervezetek, erősödjön a munkavállalói érdekképviselet, mert ‑ ellentétben sajnos a kormányzati kommunikációval ‑ el kell mondanunk, hogy gyenge munkavállalói érdekképviselet mellett Magyarország soha nem lesz versenyképes.

Úgyhogy a Lehet Más a Politika teljes támogatásáról biztosítja a javaslatot, és javasolja egyébként a kormánypártoknak is a tárgysorozatba vételt és egyébként a törvényjavaslat megszavazását is. (Szórványos taps az LMP, az MSZP és a Párbeszéd soraiból.)

Forrás: parlament.hu