DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mi is úgy gondoljuk, hogy Budapest főváros fejlesztésével összefüggésben a fővárosi kerületek közlekedési helyzetének javítása is kulcsfontosságú, és a feladatok nagyságrendje miatt a főváros és a kerületek nem tudják a kormány támogatása nélkül megoldani. Ezért a kormány év elején úgy döntött, hogy segítséget nyújt a fővárosi és kerületi önkormányzatok számára a tulajdonukban lévő belterületi, szilárd útburkolattal nem rendelkező útállomány szilárd burkolattal való ellátásához, ez a terminológia. Március 26-án született meg az a kormányhatározat, amely végső soron egy módosítást követően 326 kilométernyi szilárd burkolat nélküli út szilárd burkolattal történő ellátását támogatja.
Első lépésként a 2019. évi költségvetésből 10 milliárd forintot biztosítottunk erre a célra. Ebből 45 kilométer fővárosi burkolatlan útszakasz aszfaltozása történik meg 14 kerületben. Eddig közel 5 milliárd forint támogatást hívtak már le az önkormányzatok. A kerületek legtöbbjében már folynak az építési munkálatok, és a következő hetekben az első elkészült útszakaszok átadására is sor kerül, a mi információink szerint legelőször a XVI., XVIII. és XXII. kerületben.
A kormány azonban nemcsak az idei, hanem a következő három évre is garantálja a támogatást és azt, hogy 2022 végéig nagyjából egyenlő ütemben megtörténik az összes kerület még le nem betonozott útjának az aszfaltozása. A 2020-as központi költségvetésben további 5 milliárd forint összegű támogatást biztosítottunk már nem csak kizárólag a belterületi utak leaszfaltozásához.
Ennek köszönhetően mi azt látjuk, hogy a megkezdett munka jövőre is folytatódni fog. Köszönjük ez irányú támogatásukat. Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(17.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés