DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy említettem, mind anyagiakban, mind egyéb segítségben is igyekszünk a nevelőszülőket elismerni. Külön díj került megalapításra, a „Szent Anna a nevelőszülőkért” díj. 2018 augusztusában ‑ ön is utalt rá ‑ elindult a „Befogadlak” elnevezésű nevelőszülői program, a nevelőszülői hivatást népszerűsítő, nevelőszülőket toborzó program, amelynek keretében országjárásra indultak, és több száz nevelőszülőt sikerült toborozni szerencsére. Ez a több száz szülő pedig nyilván több száz gyermeket tudott befogadni a rendezvénysorozat különböző állomásain.

Az is fontos volt, hogy „Lehetetlen nincs” címmel országos rajz- és kisfilmpályázatot indítottunk, mely valamennyi gyermekvédelmi szakellátásban élő, 5-25 éves korú gyermek és fiatal felnőtt számára lehetőséget nyújtott a részvételre. Minden téren igyekeztünk felhívni erre a figyelmet, és megteremteni a díjak érzékelhető emelését is.

Az pedig valós, amit a képviselő úr mondott, hogy az ellenzéknek még három másodperce sem volt arra, hogy ezt megszavazza, inkább csak az esti híradókba akartak minél nagyobb botrányt kelteni a parlament ülésén. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu