DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is engedjék meg, hogy én is gratuláljak minden vasárnap megválasztott településvezetőnek és települési képviselőnek. Szerencsés dolgom van, mert a kérdésére röviden is tudok válaszolni. Ön azt kérdezte tőlünk, hogy kívánja-e a kormány folytatni a településfejlesztések támogatását. Azt tudom mondani önnek, hogy igen. A mi célunk az, hogy minden olyan településvezetővel együttműködünk és együtt szeretnénk működni, aki a települése érdekében kíván tevékenykedni. Ez egyébként az elmúlt kilenc évben is így történt, a magyar települések, a legkisebbtől a legnagyobb településekig a rendszerváltoztatást követő időszak egészét tekintve ebben a kilenc évben fejlődtek leginkább, pontosan annak köszönhetően, amit ön is említett. A 2010-et megelőző kormányzat valójában adósságcsapdába pörgette bele a településeket, a legkisebbeket, a középső településeket és magát Budapestet is, ugyanis olyan feladatokat rótt a településekre, amelyekhez a megfelelő finanszírozást nem biztosította. Ezért aztán azok a települések, amelyek a törvényben rögzített kötelezettségeiknek meg akartak felelni, kénytelenek voltak hitelt felvenni, és ebben az adósságcsapdában a fejlődésnek, illetőleg az építkezésnek nemcsak az üzemeltetésnek, hanem az előrelépésnek is a lehetőségei teljes mértékben bezáródtak.
Ennek a rendszernek kívántunk mi 2010 után véget vetni, és minden településnek, függetlenül attól, hogy milyen színezetű politikai vezetése van, egy tabula rasát, egy tiszta lappal való újrakezdést biztosítani. Ezt szolgálta az önkormányzati adósságállomány átvétele, valamint az önkormányzati és az államigazgatási feladatok és hatáskörök újragondolása, illetve ezen kereteken belül is a megfelelő, minden önkormányzati feladathoz megfelelő finanszírozás biztosítása.
Ezt követően, amikor az ország gazdasági teljesítőképessége ezt lehetővé tette, minden településtípus számára egy elérhető fejlesztési programot indítottunk. Ön is utalt a kérdésében, interpellációjában a „Modern városok” programra, amit a 23 megyei jogú várossal együttműködésben hozott létre a kormány. Itt többször aláhúznám az „együttműködés” szót, ugyanis olyan településfejlesztési program még nem volt Magyarországon, amikor az ország bármikori miniszterelnöke a településvezetőket megkérdezte volna, hogy mire van szükségük a településeknek, és azt a listát, amit ők a kormány elé tártak, azt a kormány minden esetben támogatta. Ez 23 megyei jogú várost jelent, 269 projektet, több mint 3900 milliárd forint értékben; útfejlesztés, ipari parkok, sportfejlesztés, kulturális, oktatási programok, turisztikai fejlesztés. Összesen 1500 milliárd forintot költöttünk el a mai napig, de a program folytatódni fog.
A „Magyar falu” program is ilyen logikával épül fel, csak az 5 ezer fő alatti településekkel. 150 milliárdot fordítottunk erre, egyrészt 75 milliárd forint pályázható forrásról van szó, másrészt 25 milliárd forint a falusi CSOK és 50 milliárd forint a falusi úthálózat fejlesztését szolgáló programelem.
(16.40)
A mi célunk az, hogy ez igazán nagy segítséget akkor fog jelenteni, ha legalább ugyanekkora forrást minden évben a legkisebb településeknek is oda tudunk adni. Budapest esetében a számok hasonlóak, 217 milliárd forintnyi önkormányzati adósságállománytól szabadította meg a kormány Budapestet, és több ezer milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Mi készen állunk a folytatásra, és ehhez keressük a partnereket a most megválasztott településvezetők személyében is.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés