NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt láthatjuk, hogy a leköszönő, sorozatos hibákba és szerződésszegésekbe már belefásult Juncker-bizottság még utolsó erejével is bevándorláspárti javaslatokon dolgozik, újra teljes erővel a migránsok kötelező kvóta szerinti elosztását próbálják ráerőltetni a tagállamokra. Mivel Magyarországnak és a közép-európai országoknak sikerült megakadályozni a kötelező kvóta bevezetését, Brüsszel ezért alternatív megoldásokat igyekszik létrehozni, hogy minél több bevándorlót hozzanak Európába. Ezt bizonyítja az új migránspárti baloldali olasz kormány „nyitott kikötők” politikája, valamint a migránsok kvóta szerinti elosztását célzó máltai kvótamegállapodás is.

Eközben Magyarországon a választási kampányban annak lehettünk szemtanúi, hogy több ellenzéki polgármesterjelölt, például a salgótarjáni, szombathelyi vagy épp a belvárosi jelölt Gyurcsány Ferencné vezetésével a szélsőségesen bevándorláspárti Frans Timmermansszal találkozott. Martin Schulz és Botka László találkozója óta tudjuk, hogy Brüsszel ellenzéki településeket próbál megkeresni, akik hajlandóak lennének bevándorlókat befogadni, így próbálva kijátszani a magyar emberek határozott döntését. A nemrég lezajlott brüsszeli találkozókon az ellenzéki polgármesterjelöltek azt nyilatkozták, hogy brüsszeli forrásokról tárgyaltak Timmermansszal. Tudjuk, hogy Dobrev Klára régóta nemzeti szuverenitásunk feladásán dolgozik, terve az, hogy ne a magyar emberek dönthessenek az európai uniós forrásokról, hanem kizárólag Brüsszel. Azt mondta korábban: személyesen garantálja, hogy az ellenzéki önkormányzatok közvetlenül az EU-nál tudnak majd pályázni a fejlesztési pénzekre.

Éppen ezért kérdezem, van-e információja azzal kapcsolatban, hogy milyen tárgyalások folytak Brüsszelben, miért keresték meg az ellenzéki jelölteket a bevándorláspárti politikusok, ha nem azért, hogy bizonyos forrásokért cserébe fogadjanak be migránsokat az ellenzéki településekre, a magyar emberek akarata ellenére, és mennyiben segíti a magyar érdekérvényesítést és tárgyalásokat, hogy az ellenzékiek folyton azért lobbiznak, hogy Magyarország kevesebb uniós pénzt kapjon. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu