KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat célja a magyar-szlovén államhatár új határokmányainak kihirdetése az államhatárról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően.

Az új határokmányokat a 2009. évi XII. törvénnyel kihirdetett, jugoszláv határszerződés alapján létrehozott magyar-szlovén vegyes bizottság dolgozta ki az államhatár 2017. évben befejeződött felmérése alapján. A vegyes bizottság a 2018. évi új határokmányokban dokumentálta az 1981. évi eredeti határokmányokban megállapított adatok helyesbítését, valamint a határvonalban és annak megjelölésében az 1981-2017. évek között bekövetkezett kiegészítéseket és módosításokat, amelyeket a magyar és szlovén jogszabályoknak megfelelően jóvá kell hagyni.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2017-ben befejeződött felmérés alapján modern technológiával teljesen új határokmányok készültek a régiek helyett. A határokmányok nem eredményezik a határvonal változását, és nem minősülnek nemzetközi szerződésnek sem, azonban az államhatárról szóló törvény értelmében nemzetközi szerződésként törvényben kell azokat kihirdetni.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a javaslatot tárgyalja meg és fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu