ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom szíves figyelmüket, hogy a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Ismét kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket, ellenőrizzék kártyájukat.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy igazolja‑e Dudás Róbert képviselői mandátumát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Dudás Róbert mandátumát 170 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül igazolta. (Taps a Jobbik és az MSZP padsoraiban.)
Tisztelt Országgyűlés! Most a megválasztott képviselő úr ünnepélyes eskütétele és az esküokmányok aláírása következik. Felkérem Dudás Róbert képviselő urat, fáradjon az ülésterem közepére, és tegye le esküjét.
Felkérem Hiszékeny Dezső jegyző urat, hogy miután a képviselő úr beérkezett a terembe és elfoglalta a helyét a mikrofon mögött, olvassa elő az eskü szövegét, a tisztelt Országgyűlést pedig arra kérem, hogy szokásainknak megfelelően felállva hallgassuk azt meg.
Kérem a karzaton jelen lévőket is, hogy álljanak föl. (A teremben és a karzaton lévők felállnak. ‑ Dudás Róbert a terem közepére lép. ‑ Hiszékeny Dezső előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés