SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Engedjék meg, hogy megköszönjem a törvény vitájában elhangzott pozitív és kritikus megjegyzéseket is egyaránt. Ezekért hálásak vagyunk.
Mielőtt arra kérném önöket, hogy támogassák a törvényjavaslatot, engedjék meg, hogy azt elmondjam még, hogy ezzel a törvényjavaslattal is és a teljes szakképzési rendszer átalakításával kapcsolatban is számtalan célunk van. Ezek közül egyet emelnék csak ki ma este, mégpedig azt, hogy ennek a szabályozásnak is az a célja, hogy megbecsüljük a szakképzésben oktató pedagógusokat, és az ő megerősítésükkel is tovább erősítsük a magyar szakképzési rendszert. Ezért aztán 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik majd a szakképzésben oktatók bére, amire a kormány 35 milliárd forintot biztosít, mindezt úgy, hogy az új szakképzési rendszerbe átkerülő oktatók számára garantáltak a korábbi pedagógusstátusszal járó kedvezmények.
Mindemellett még hosszasan lehetne beszélni a törvényjavaslatról és a szakképzési rendszer átalakításáról. Én ezt most nem tenném. Megköszönöm még egyszer a hozzászólásaikat a vita különböző szakaszaiban, és kérem nagy tisztelettel a törvényjavaslat támogatását. Köszönöm szépen. (Dunai Mónika tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés