DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen a lehetőséget. Miniszterelnök Úr! Valóban közeledhetnek az ünnepek, nem tudom, melyik filmet nézte. Én nem gyanúsítottam semmivel, én nem minősítettem senkit, én feltettem önnek egy kérdést. Ön ennek az országnak állítólag a miniszterelnöke, és azt kérdeztem öntől, szerintem elég súlyos kérdés, miniszterelnök úr, hogy ön szerint akkor ez rendben van-e, hogy közpénzeket eljuttattak egy roma családhoz, akik a sajátjaikat kizsákmányolva, 800 millió forintos állami kárt okozva elcsalták a pénzt. Lehet‑e alapja annak a gyanúnak, hogy mindez egyébként a Fidesz győri politikai szereplését segítette? És igen, aktuális, miniszterelnök úr, nemcsak karácsony jön, hanem a győri időközi polgármester-választás is, és azt gondolom, a győrieknek joga van tudni (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), hogy ezen helyi szereplők ellen a NAV nyomoz-e, elkövették‑e ezeket a bűncselekményeket. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!) És nem kérek a nyomozásról semmilyen részletet, miniszterelnök úr, egyet kértem: erősítse meg, hogy a NAV ezt az eljárást elindította vagy nem indította el. Várom válaszát továbbra is. (Taps az MSZP padsoraiban.)

(14.50)

Forrás: parlament.hu