DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A főváros XVI. kerületében, a Reformátorok terén új játszóteret adtak át 2019 októberében. A 400 millió forintos beruházással láthatóan nagyon siettek, hogy még az önkormányzati választás előtt eldicsekedhessenek vele. Az átadáson a kormány is képviseltette magát Gulyás Gergely miniszter úr személyében.
Néhány nap múlva kiderült, hogy a csúszdák rendkívül balesetveszélyesek. Egy kislánynak már az első csúszás során eltört a sípcsontja, egy másik gyereknek a térdét kellett begipszelni.
(12.50)
Olyan gyerek is volt, akinek a foga tört ki a csúszdán, amely túl gyors, túl éles kanyarokkal, és ezért nagy erővel csapódnak benne a gyerekek. Kovács Péter, az önök polgármestere is elismerte, hogy ‑ ahogy fogalmazott ‑ a csúszdákkal van némi baj. De a hibákat azóta sem javították ki. Sőt, a kerület fideszes vezetői foglalkozni sem hajlandók a szülők panaszaival. Az önök emberei semmit nem törődnek a gyermekek biztonságával.
Ez azonban nem maradhat így. Úgy gondoljuk, ez az eset világosan megmutatta, felül kell vizsgálnunk a játszóterekkel kapcsolatos szabályozást. Nem engedhetjük, hogy további gyermekek szenvedjenek súlyos balesetet azért, mert a Fidesznek fontosabbak a politikai győzelmi jelentések, mint a gyermekek testi épsége.
Kérdezem tehát államtitkár urat, hogy van‑e tudomása a csúszdák miatt bekövetkezett súlyos gyermekbalesetekről. Fordulhatnak‑e segítségért a minisztériumhoz a sérülést szenvedett gyermekek szülei? Indít‑e a tárca bármilyen vizsgálatot az eset kapcsán? Mit szándékoznak tenni, hogy a jövőben hasonló esetek ne fordulhassanak elő? Várom megtisztelő válaszát, államtitkár úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés