DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ókori görögök már úgy tartották, hogy a mozgás, a sport mind a testnek, mind a léleknek javára válik, az ellenkezője pedig a kárára.

Wolfgang Behringer kiváló német sporttörténész úgy fogalmazta meg a sportról alkotott téziseit, hogy a sport nem más, mint kulcs a társadalom működési módjához. Ha ezt is megvizsgáljuk és megnézzük, akkor jól látható, hogy a magyar kormány sportbarát kormány, és ez nagyon helyes, szép dolog, hogy a sportot ilyen mértékben segíti és támogatja.

2020., azaz ez év július 24-én, ha minden jól megy ‑ reméljük, hogy minden jól megy ‑, akkor olimpiára kerül sor Tokióban, Japánban. Én bízom benne, hogy nem fogja megzavarni a koronavírusnak a terjedése. Egy biztos, hogy amire most tekintettel lehetünk, az az, hogy Magyarországnak nagyon komoly sikerei és eredményei vannak, a magyar sportolóknak kiváló eredményei vannak. Ha az elmúlt időszakot végigtekintjük, gyakorlatilag az újkori olimpiák történetében, 1896 óta 28 olimpiát rendeztek, 26-on vett részt Magyarország, ’20-ban Antwerpenben és ’84-ben Los Angelesben kimaradt mindez sajnos politikai okok miatt, 177 aranyérmet szereztek eddig az újkori olimpiák történetében a télit is beleszámítva a magyar sportolók, összesen 502 érmet, nyolcadikok vagyunk a világrangsorban a sportteljesítménynek köszönhetően, óriási teljesítmény mindez.

Tisztelt Államtitkár Asszony! A következő kérdésem lenne, hiszen hallhattuk a Magyar Olimpiai Bizottság részéről a várakozásokat, ez nagyon szép és örvendetes, 13 érmet vár a Magyar Olimpiai Bizottság, 24 pontszerző helyet, én bízom benne, hogy ezt sikerül, akár még fölötte is teljesíteni. Viszont milyen várakozással tekint a tokiói olimpiára a magyar kormány, és milyen módon biztosítja a magyar sportolók felkészülését, hogy minél sikeresebbek lehessünk ezen az olimpián is? Várom a megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu