KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát (Nacsa Lőrinc: Nem is kell.), hiszen jeleztem, hogy szeretném tudni a véleményét arról, hogy mit gondol a rendőrségnek ezen eljárásáról, hiszen a kettős mérce világosan megmutatkozott a rendőri eljárásban is ‑ ahogy ezt ön is tudja ‑, és az is látszik, hogy ez egy koncepciós eljárás.

Én azt hiszem, hogy a Fidesznek már elég régóta vannak ilyen ügyei, nem ez az első eset, hogy ilyen esetben kettős mércét használnak. Szekszárdon is volt az őszi önkormányzati választáson, de a II. kerületben is ilyen eset, amikor eljárás nem volt, de akár a Jobbikra, ha nézek, 2017-ben az országos kampányukkal kapcsolatban sorra takarították el a plakátjaikat, amit a kormánnyal szemben indított, ott sem indult eljárás.

Tehát a kettős mérce világos és egyértelmű. Közeledve március 15-éhez én azt hiszem, hogy nemcsak a törvény előtti egyenlőségért kell újra meg újra megharcolni, hanem a demokratikus jogállamért is, amit ön mondott. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu