DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány eddig is elkötelezetten fellépett a kapcsolati erőszakkal szemben, valamint a gyerekek, nők és családok védelmében. Törekvésünk, hogy a zéró tolerancia jegyében senkinek ne kelljen bántalmazást elszenvednie Magyarországon a veszélyhelyzet fennállása alatt sem. Az állam a veszélyhelyzetben sem hagyja magára a bűncselekmények, szabálysértések áldozatait, a kapcsolati erőszak áldozatai járvány idején is számíthatnak segítségre.
A személyes találkozások csökkentése érdekében át kellett alakítani az áldozatvédelemmel összefüggő szolgáltatásokat. A szükséges szabályok betartásával továbbra is működnek a titkos menedékházak, a krízisközpontok és félutas házak. A kríziskezelő ambulanciák is üzemelnek, azok munkatársait telefonon és online lehet elérni, az ambulanciákon pedig tájékoztatókat helyeztek ki arról, hogy hova fordulhatnak az érintettek segítségért.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a kapcsolati erőszak nem magánügy, ezért fontos, hogy mindenki jelezze, aki ismer olyat, aki áldozattá válhat. Az Igazságügyi Minisztérium által működtetett budapesti, miskolci, illetve szombathelyi áldozatsegítő központok a jelenlegi nehéz körülmények dacára is üzemelnek, és támogatásban részesítik a hozzájuk forduló áldozatokat. A kollégák a jelen helyzetre tekintettel kiemelt figyelmet fordítanak az érzelmi segítségnyújtásra. A cél az, hogy az áldozatok ezekben a vészterhes időkben is érezzék, hogy nincsenek egyedül és megkapják a szükséges támogatást.
A hét valamennyi napján továbbra is éjjel-nappal ingyenesen hívható az áldozatsegítő vonal 06 80 225 225 telefonszáma, amelyen keresztül minden áldozat megkapja a szükséges tájékoztatást az állami áldozatsegítés rendszeréről, illetve arról, hogy a konkrét problémájával melyik szervezetet keresheti meg és milyen elérhetőségeken.
A veszélyhelyzet kihirdetése óta a budapesti központot 24, a szombathelyit 6, a miskolci központot 14 fő kereste meg, míg az áldozatsegítő vonalat 417-en hívták az elmúlt időszakban. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés