SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm szépen, hogy ezeket a kérdéseket itt a parlament plenáris ülésén is felvetette. Köszönöm önnek azt, hogy ahogyan a felszólalása elején jelezte, pártpolitikai vitáktól mentesen kívánja tartani ennek a fontos kérdésnek a megvitatását. Én is azt gondolom, hogy egy világjárvánnyal szemben állva fontos, hogy felül tudjunk emelkedni pártpolitikai ellentéteken, például ne vitassuk azt, hogy a határon túli magyar nemzeti közösségeknek kell‑e támogatás, vagy hogy a munkahelyek teremtése jó dolog vagy nem.

Ha jól értem, tisztelt képviselő úr, az ön által beterjesztett határozati javaslatok mind-mind arra irányulnak, hogy hogyan segítsük azokat a társadalmi csoportokat, amely csoportok talán a legjobban vannak kitéve mindazoknak a kihívásoknak és erőpróbáknak, amelyeket a világjárvány jelent számukra. Itt el tudom önnek mondani, tisztelt képviselő úr, hogy a mi lelkiismeretünk nyugodtan lehet tiszta, hiszen azok az intézkedések, amelyeket meghoztunk az egészségügy megerősítése és eszközellátottsága tekintetében, valamint azok a döntések, amelyeket meghoztunk a gazdaság újraindítása érdekében, segítséget jelentenek Magyarországnak, segítséget jelentenek minden egyes magyar embernek. Ezekről a kérdésekről már hosszasan vitáztunk itt a parlamentben. Ezek a viták valószínűleg fenn is maradnak, ezért ülnek önök ellenzékben, mi meg a kormánypárti oldalon. Mi azt gondoljuk, hogy azok az intézkedések, amelyeket mi meghoztunk, azok a döntések, amelyeket meghoztunk, megadják az ország jelenlegi teherbíró képessége mellett a segítséget a nehéz helyzetbe került embereknek.

Abban biztos lehet, hogy a javaslatait tisztelettel fogadjuk, és azokat mindig megfontoljuk, a megfontolás viszont nem jelent minden esetben egyetértést. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu