DR. GURMAI ZITA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Az idősek jelentős része nemcsak egészségügyi szempontból veszélyeztetett, hanem anyagilag is rendkívül kiszolgáltatott. Különösen nehéz helyzetben van az a körülbelül másfél millió idős, akinek a havi nyugdíja a 150 ezer forintot sem éri el, és még nehezebb azoknak az élete, akik 100 ezer forintot kapnak. Számuk mintegy 600 ezer, jelentős részük nő.
A koronavírus-járvány idején fokozott figyelmet kell fordítani az idősekre, ezért számukra nagyobb biztonságot, védelmet kell biztosítani. Látom, hogy a kormány ezért eltökélte a 13. havi nyugdíj visszavezetését. Ennek az első részlete azonban csak jövőre érkezik, a járvánnyal kapcsolatos extrakiadások pedig most jelentkeznek. Ráadásul a nyugdíjat nem az infláció mértékével emelték, miközben ezt ígérték.
Különösen nehéz azoknak a nőknek a helyzete, akiknek az alacsony bérük után járó nyugdíjuk is alacsony. Önök jövőre 70 milliárddal, 2024-ben pedig 280 milliárd forinttal többet fognak fordítani nyugdíjkiadásokra. Most, a járvány idején a legveszélyeztetettebb korosztály elszegényedő tagjaira mennyit kívánnak költeni? Remélem, nem semmit.
A 300 ezer tagot tömörítő Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa már március elején figyelmeztetett a küszöbönálló veszélyekre, és kidolgozta legfontosabb javaslatait. Önök válaszra sem méltatták a nyugdíjasokat. Tisztában vagyunk azzal, hogy most a gazdaságnak is szüksége van támogatásra, hogy termelési képessége a járvány után helyreálljon. Mégis azt gondoljuk, a kormányzat számára is fontos megoldást találni a legnehezebb helyzetben levő idősek érdekében, amivel egy esetleges jövőbeni katasztrófa kerülhető el.
A fentiekre tekintettel kérdezem: van‑e lehetőség egyszeri, 50 ezer forintos juttatás kifizetésére a 150 ezer forint alatti ellátásban részesülők számára? Várható‑e az alultervezett infláció miatti januári 2,8 százalékos éves nyugdíjemelés korrekciója november helyett azonnal és a különbözet visszamenőleges kifizetésével? Indokoltnak látja‑e a minisztérium a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésében a segélyezésre fordítható méltányossági keret érzékelhető emelését? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen a türelmet, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés