SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Korábban számtalanszor elhangzott, hogy micsoda versenyhátrányt jelent az Közép-Európa számára, hogy míg a kontinens nyugati felében 2,5-3 kilométerenként lehet legálisan átlépni a határt, addig ebben a térségben a határátkelőhelyek átlagos távolsága 40 kilométer felett van.

Most viszont valóban óvatosnak kell lennünk, hiszen a vírus terjedési sebességét csökkenteni kell, ugyanakkor lehetővé kell tenni a magyar és a szomszédos államok polgárai számára a munkavégzés, illetve földművelés célú ingázást.

Ezért tisztelettel tájékoztatom önt arról, hogy jelenleg is folytatunk tárgyalásokat újabb átkelőhelyek megnyitásáról erre a célra. Kifejezetten a helyi közösségek kérése alapján a letkési határátkelőhelyet, valamint a tornanádaskai határátkelőhelyet kérjük a szlovák kollégáktól megnyitni ingázás tekintetében, és nem adtuk fel a harcot, amit ön is említett, arra vonatkozólag, hogy az ukrán kollégákkal is meg tudjunk állapodni abban, hogy legalább egy átkelőhelyen Magyarország és Ukrajna, Magyarország és Kárpátalja között biztosítsuk a magyar, illetve ukrán állampolgársággal rendelkező személyek számára a határ átlépésének lehetőségét. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu