NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A jobbikos képviselőtársak évtizedek óta nézik a bokszolást a vörös sarok és köztünk. Sajnálom, hogy a képviselő asszonyék választották azt a vörös sarkot, odaálltak melléjük, és most már nem nézik ezt a bokszolást kívülről, hanem beálltak abba a sarokba, és onnan folytatják. Azok mellé álltak be egyébként a sarokba, akiknél kormányzati politika volt az állami vagyon magánvagyonná válása és a rablóprivatizáció. Tehát pont minket vádol most ezzel? Senki ne növelhesse a magánvagyonát semmilyen állami támogatásból, civil szervezeti támogatásból, ebben az egy pontban teljesen egyetértek önnel, és minden közpénz elköltése legyen teljesen tiszta a civil szervezeteknél is, az olyan civil szervezeteknél is, amelyeket egy kistelepülésen esetleg a polgármester vezet. Legyen tiszta, és senkinek ne növelhesse a magánvagyonát! Csak ön összeállt azokkal, akik pontosan ezt csinálták, akinél ez volt az alapvető kormányzati politika.

Büszkén hallottam azt a mondatát, hogy a Fideszben nem történik semmi véletlenül. Én büszke vagyok arra, hogy olyan kormány van Magyarországon, aki nem véletlenekre bízza a kormányzást, és nem úgy történnek a dolgok, ahogy felébred reggel, hanem tudatos stratégia, a nemzetépítés stratégiája, a nemzetegyesítés stratégiája és az országépítés stratégiája alapján haladunk előre. Én büszke vagyok arra, hogy nem egy véletlen kormányzás folyik, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-időszakban történt, ahol éppen a sukorói befektetőket, vagy éppen, nem tudom, az orosz érdekeket kellett kiszolgálni. Én örülök, hogy nem így folyik a kormányzás, és nem véletlenek történnek a Fidesz-KDNP-ben és a kormányzásban.

Képviselő Asszony! Ön azt mondja, hogy felelős politikus minden forrást meg kell hogy adjon a kistelepüléseknek. Ebben teljesen egyetértünk, csak a szavakat tettekre kellene váltani. Hol voltak önök, amikor ezeket a javaslatokat támogatni kellett volna, amikor el kellett volna fogadni egy olyan költségvetést, amely sok tíz milliárd forintot hagy a „Magyar falu” programon keresztül egészségügyi fejlesztésekre, egyházi fejlesztésekre, oktatási fejlesztésre, útfejlesztésre pont a leglemaradottabb térségben, pont a kistelepüléseknél? Mert szépen hangzanak ezek a szavak, és ön szent ügyként jellemzi ezt, csak a szent ügynek valósággá kéne válnia önöknél is, nemcsak itt, mert a mi szavazatunkkal ez megtörtént, az önökével sajnos nem. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu