SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen államtitkár úrnak a válaszát. Azt gondolom, hogy felelős társadalompolitika csak felelős családpolitikán és felelős családközpontú gyermekvédelmi rendszeren alapulhat. Örülök annak éppen ezért, hogy a kormány benyújtotta ezt a törvényjavaslatot, amely a Ház asztalán fekszik, és ezen a héten, holnap el is kezdjük ennek az általános vitáját.
Örülök annak is, hogy az előkészületek során a kormány nyitott volt a különböző javaslatokra, véleményekre, és örülök annak is, hogy az én képviselői tapasztalataim alapján a saját javaslatom is belekerülhetett ebbe a törvénybe. Köszönöm szépen a válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés