ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Miközben egyetértek önnel abban, hogy valóban, az Alkotmánybíróság ítéletét le kell fordítani lassacskán döntési nyelvre ‑ ezt igyekszünk is megtenni, de higgye el, hogy nem olyan egyszerű ‑, vegye figyelembe lehetőleg azt a körülményt is, hogy ha megnézi, hogy az önök kormányzásának idején, hiszen mégiscsak önöktől vettük át ezt a helyzetet, amelynek az orvoslását most számonkéri tőlem ‑ a történeti hűség kedvéért, ha már az őszödi beszéd évfordulójának a napján vagyunk, akkor ezt mégiscsak említsük meg (Sebián-Petrovszki László közbeszólása.) ‑, ezt azért mégiscsak nem mi okoztuk, hanem önök okozták, és nekünk ezt orvosolni kellett. Én most csak annyit szeretnék mondani ezzel kapcsolatban, hogy a fogyatékkal élők közül ma háromszor többen dolgoznak Magyarországon, mint dolgoztak az önök idejében. Elhiheti, hogy megvan bennünk a jó szándék, és meg is fogjuk oldani ezt a problémát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu