DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Meg kell állapítanom, hogy nem válaszolt. Ez különösen azért problémás számomra, hiszen a Semmelweis Kórház felújított szülészete 2010. február végén került átadásra, szocialista kormány és szocialista városvezetés idején. Az átmeneti időszakban ekkor egyébként ‑ csak tájékoztatom államtitkár urat ‑ a Vasgyári Kórházban működött a városi szülészet, lényegesen rosszabb körülmények között. 2010 februárjában egy komoly fejlesztés történt, amire azért is emlékszem, mert az idősebbik lányom még a Vasgyári Tagkórházban született, a fiatalabbik pedig a lényegesen jobb körülmények közötti Semmelweis Tagkórházban. Látom, milyen értéket jelent ez a miskolciaknak, látom, milyen értéket jelent ez az ott dolgozóknak és a környéken élőknek.
Tisztelt Államtitkár Úr! Határozottan kérdezném ‑ s nem nekem tartozik válasszal, hanem ezeknek az embereknek tartozik válasszal ‑, hogy mi lesz a szülészettel, és mi lesz a Semmelweis Tagkórházzal a járvány után. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és a DK soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés