SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Mi abból az elvi alapállásból indulunk ki, hogy sokkal jobb jóban lenni a szomszédokkal, mint rosszban. Tehát a kárpátaljai magyarságnak is az az érdeke, hogy Ukrajnával jó kapcsolatokat építsünk fel. Ez a többi ország esetében, Szerbia vagy Szlovákia esetében, ahol régen szintén nem volt jó a kapcsolat, úgy működött, hogy közös sikertörténeteket építettünk az élet praktikus területein, energetikai, gazdasági vagy közlekedési együttműködés tekintetében.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy folytatjuk a kárpátaljai gazdaságfejlesztési programot, amelynek keretében eddig 19 milliárd forintnyi beruházás jött létre Kárpátalján. Folytatjuk a határ menti infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó tervezést, akár a nagyhódosi új határátkelőhely megnyitásáról, akár a záhonyi Tisza-híd felújításáról, akár a Beregszászt Munkáccsal összekötő út építéséről is beszélhetünk. Ezért volt jelentősége annak, hogy aláírtuk azt a megállapodást, amelynek értelmében meghosszabbítjuk az érvényességét annak az 50 millió dolláros hitelkeretnek, amelyet Magyarország Ukrajna számára biztosít a határ menti infrastrukturális fejlesztések végrehajtására. A magunk részéről tehát mindent megtettünk, én azt gondolom. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés