SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! A sportági szakszövetségeknek bizonyos időközönként vannak közgyűléseik, ahol dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az adott sportszövetség vezetését, így nyilvánvalóan a következő parlamenti választások után is lesznek majd sportági szakszövetségi gyűlések.

A következő választás végeredményét nem ismerjük, ennélfogva aztán nem tudhatjuk, hogy a következő sportági szakszövetségi választáskor majd milyen szempontok szerint mérlegelhetnek a szakemberek. Mert ön szakemberekről beszél, és egyetértek önnel abban, tisztelt képviselő úr, hogy bízzuk a szakemberekre a döntéseket, de mégiscsak azok az urak, akiket ön felsorolt mint sportági szakszövetségek vezetői, ezen szakemberek szavazata és döntése alapján vezetik most azokat a szakszövetségeket. Tehát ön nekem tette fel a kérdését, én ezt tiszteletben tartom. Pontosan tudja, hogy egyetlenegy, ön által megnevezett ember kinevezése sem múlik rajtam, meg senkin, aki itt ül ebben a teremben, és nem múlik a kormányon, hanem az adott sportági szakszövetségekre tartozik, akiknek a döntéseivel kapcsolatban mi mást nem tudunk tenni, mint tiszteletben tartjuk azokat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu