KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arató képviselőtársam fantasztikus leleplezésekkel jött elő. De hát én már ezt néhányszor tisztáztam. Jómagam az Országos Szövetkezeti Tanács megválasztott elnöke vagyok. Ez összefogja a magyar szövetkezeti mozgalmat. Tehát hogy én szövetkezeti ügyekben a parlamentben előterjesztést teszek vagy felszólalok, ez azért nem a véletlen műve, de ennek semmi köze nincs semmilyen üzlethez. Én onnan soha egyetlen fillér javadalmazást semmilyen címen, soha az életben nem vettem át. Nem is óhajtok.

A szövetkezeti mozgalom egyébként a XIX. század végén indult Magyarországon a gróf Károlyi és Bethlen családok támogatásával. Az általuk indított elsősorban fogyasztási és mezőgazdasági termelési szövetkezetek ‑ a legismertebb a Hangya ‑ a ’30-as évekre gazdasági erejét tekintve nagyobb volt, mint az Angliában egyébként korábban indult Tesco szövetkezeti mozgalom, hiszen a Tesco áruházak még nem is olyan régi multik, nem zrt.-ként működtek, hanem szövetkezeti áruházként működtek.

A szövetkezeti mozgalmat az önök politikai elődjei, akiknek önök részben jogutódjai ‑ ez csak persze az MSZP-re vonatkozik, mert a DK látszólag újonnan alakult, de személyében mégis kötődik az előző rendszerhez ‑, ezt szerteszéjjel verték, és nemcsak elvileg és képletesen, hanem fizikailag is, létrehozva azt a téeszrendszert, aminek semmi köze nem volt az önkéntességhez, és semmi köze nem volt ahhoz az egyébként demokratikus alapkövetelményhez, ami a szövetkezeteket illeti.

Fiák István pedig a Diákszövetkezetek Országos Szövetségének az elnöke. Ilyen értelemben az egyik tagszövetségünk elnöke. És egyébként nagyon helyesen küzd azok ellen a csalók ellen, akik a diákszövetkezetek mögé bújva mindenfajta költségvetési csalást, áfacsalást követtek el, és nem fizették ki a diákszövetkezeteket, a tagokat ‑ ez Czeglédy Csaba egyébként, az önök barátja, az önök politikai munkatársa, kollégája, hithű harcosa, Gyurcsány Ferenc ügyvédje és az MSZP ügyvédje. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu