DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Az egyértelmű a felszólalásából is, hogy önök a válságnak drukkolnak, egyúttal azt érdekes próbálkozásnak tartom, hogy a Gyurcsány-korszakot próbálják meg összehasonlítani a mostanival, mégpedig pozitív értelemben.
Hitvitát én önnel nem szeretnék folytatni, úgyhogy inkább nézzük meg, hogy mennyivel költ többet ez a kormány azokra a területekre többek között, amit említett. Kezdjük, mondjuk, a szociális területtel! Itt a növekmény, ha a 2020-as költségvetésből indulok ki, akkor 139 százalékos, tehát több mint dupla annyit költünk önökhöz képest. Most is ezek a tények, tisztelt képviselő asszony. (Dr. Vadai Ágnes: Ezt már a múlt héten hallottam!) Kőbe vannak vésve ezek a tények.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés