FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt ne vonja már kétségbe, hogy az elmúlt év őszén, karácsony előtt, ha jól emlékszem, akkor fogadtuk el az öntözésről szóló törvényt ‑ egy. Tehát visszafelé nézni most tíz évre, hogy miért nem volt, vissza lehet nézni nem tíz évre, hanem ‑ ahogy már többször elmondtam ebben a Házban ‑ a ’70-es évek közepére, amikor a legnagyobb alföldi öntözőrendszereknek a fejlesztése megtörtént. Sajnos, azóta ilyen horderejű fejlesztés nem történt.

Most az ország gazdasági teljesítőképessége, a gazdaságnak a jó állapota tette lehetővé, hogy erre a nagyon fontos területre is fordítsunk figyelmet, és nem utolsósorban az az élelmiszer-biztonság, amit most a járványügyi helyzetben is olyan fontosnak tartunk, erősítette meg igazán azt a gondolatot, hogy igen, olyan hatékony öntözőrendszereket kell felállítani, amelyek aránylag olcsón, de a gazdákhoz el fogják juttatni az öntözővizet. Higgye el, képviselő úr, a legjobb szándékban vagyunk, és nemcsak szándékban, hanem akaratban is, hogy ez így legyen. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu