DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere: A szociális ágazat bérügyi helyzetét megválaszoltam.

Egyetlenegy nem igazolt esetben, de gyanús esetben feltehető, hogy a kórházakból a koronavírus az idősek otthonába került, ez Mezőszilas. 55 ezer ellátott van a szociális ágazatban, ebből 3800 Budapesten, ők jelentik a szociális ágazat megbetegedettjeinek és elhalálozottjainak a legnagyobb részét. Utána lehet nézni.

Az eljárásrend eddig is, márciustól kezdve egészen a mai napig és az előttünk álló hetekre is pontosan leírja azt, hogy az idősek otthonát, általában a szociális intézményeket hogyan kell védeni. Ez mindenki számára elérhető, javaslom képviselő úrnak is, hogy tekintse meg. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu