SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Képviselő Úr! Köszönöm, elnök úr. Úgy tűnik, lehetetlent kérdez, megpróbálom a lehetetlent elmagyarázni, hogy miért nem lehet ezekben a kerületekben, településeken, ahol a baloldal dolgozik, a közélet tisztaságát fenntartani.
Ugye, maga a baloldal vezére mondta 2006-ban, hogy trükkök százaival kormányoztak, és ezt most is gyakorolják az önkormányzatoknál, és valószínű, ahogy a közelmúltban, a jelenben is és biztos, hogy a jövőben is így fognak tenni. A közelmúltban mit tettek? A főváros vezetése hogy dolgozott? Hol nokiás dobozban hordták ki a pénzt, hol a legfontosabb vagyont lopták ki, mondjuk, a Vízműveket vagy a Fővárosi Csatornázási Műveket privatizáción keresztül, hol pedig Európa vagy pedig legalábbis Magyarország legnagyobb korrupciós botrányába keveredtek bele, ami nem más volt, mint a 4-es metró.
És ha a jelent nézzük, a jelen időszakot nézzük, bár a választók egy része elfelejtette azt, hogy mi történt a közelmúltban, amikor kormányoztak, amikor fővárost vezettek, mégis visszaszavazták őket. És most szembesülnek sokan, hogy az a tehetetlenség, az a mérhetetlen hatalomvágy, illetve pénzéhség, ami a baloldalban benne volt eddig is, az megint hogy jelenik meg. Józsefvárosban Pikó András elvette az egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók lakását arra hivatkozva, hogy a mostani időszakban a járvány miatt nem tudnak segíteni az embereken. A közalkalmazottakat kirúgja a hódmezővásárhelyi polgármester. A jobbikos vezetésű Ózdon augusztus 31-éig csökkentették az óvónők fizetését. És a Hitlert méltató DK-s újbudai polgármester, László Imre, illetve a keresztényeket gyalázó Niedermüller Péter pedig mit csinált? Azzal az ügyvéddel köt szerződést több tíz millió forintért, aki minimum kétes hírű: Czeglédy Csabával.
Nagyon nehéz mit tenni ebben a helyzetben. Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés