DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak kihasználva a jelenlétét szeretnék nagyon gyors kérdést föltenni. Itt sokat vitatkoztunk már az elmúlt hetekben, hónapokban a felsőoktatási modellváltásról, fokozatváltásról ‑ ilyen fantázianéven fut ez a kormány részéről ‑, és elmondtuk, hogy amíg ilyen nagy mértékben csökkennek a hallgatói számok, amíg jól láthatóan gyengülnek a vidéki intézmények, illetve ameddig egy adjunktus bére ma Magyarországon alacsonyabb, mint egy árufeltöltőé, addig nem tudunk fokozatváltásról beszélni; illetve fokozatváltásról lehet, csak nem a jó irányba. Ugyanakkor egy olyan kérdésem lenne, és ezt is már többször kérdeztem az államtitkár úrtól, illetve az államtitkár úrtól kaptam egyáltalán információt az egyetemet érintő elvonások tekintetében, hogy hogy áll ez a helyzet, voltak‑e konzultációk egyetemi vezetőkkel, illetve van‑e némi esély arra, hogy mégis megússzák az egyetemek ezeket a megszorító intézkedéseket, elvonásokat.

Illetve engedje meg, pécsiek vagyunk mindketten, hogy kicsit hazabeszéljek. Nem olyan régen érdekes hír volt a városban, hogy Palkovics miniszter úr elmozdította a pécsi egyetem kancellárját, Jenei Zoltánt. Lehet‑e tudni ennek az okát, hogy ez miért történt meg, illetve majd a jövőben az új kancellár kinevezésénél kaphatunk‑e az államtitkár úrtól vagy a minisztériumtól egy olyan garanciát, hogy az új kancellár kinevezésénél a szakmai, nem a politikai szempontok kerülnek előtérbe, tehát nem politikai, pártpolitikából érkező kinevezett kerül majd a nagyon fontos kancellári tisztségbe. Köszönöm szépen előre is a válaszokat.

Forrás: parlament.hu