OVÁDI PÉTER, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. június 25-én tartott ülésén megtárgyalta a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/10858. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy rövid technikai módosításról szól. A javaslat alapján lehetővé válik az indulási jog átruházása akkor, ha a sportvállalkozás az azonos sportszövetség által kiírt és szervezett versenyrendszer azonos vagy magasabb bajnoki osztályban való részvétel céljából gazdasági társaságot alapít.

A versenyrendszer működtetésével kapcsolatos kizárólagos sportszövetségi hatáskörök biztosítása érdekében szükséges, hogy az indulási jog törvényjavaslat szerinti átruházása esetén a sportszövetség vizsgálhassa az átruházás körülményeit az indulási joggal való visszaélést megvalósító átruházás megakadályozása érdekében.

Tisztelt Ház! A benyújtott javaslat támogatandó, arra való tekintettel, hogy az elmúlt időszak sportszakmai fejlődésének köszönhetően új lehetőségeket, új távlatokat nyitna meg a csapatsportok szövetségei, illetve a csapatsportok szövetségi versenykereteiben versenyző egyesületek számára.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu