DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Magyarország Kormánya júliusban döntött arról, hogy MotoGP-pályát építtet Hajdúnánáson. A pálya helyszínének kijelölése során bizonyára számos szempontot mérlegeltek, de vajon felmerültek‑e természetvédelmi és mezőgazdasági szempontok is? Igen vagy nem?

Nagy István agrárminiszter úr felhívta‑e a kollégái figyelmét arra, hogy az építkezés során több száz futballpályányi termőföldet kell véglegesen kivonni a művelés alól? Igen vagy nem?

Tudtak‑e önök arról, hogy korábban Sávolyon 195 hektáron valósult meg a MotoGP-pálya nyomvonalának kialakítása 4 ezer tonna kő bedolgozásával? Ezen a területen soha többé nem lehet már mezőgazdálkodni. És most ugyanez a sors vár a hajdúnánási földekre is, melyek jelentős része egyébként védett, Natura 2000-besorolású.

Miközben minden egyes hektár szántóföld termelésből kivonása átlagos kukoricaterméssel számolva évi 400 ezer forint bevételkiesést jelent a gazdáknak, tisztelettel kérdezem ezért miniszterhelyettes urat mint a hazai agrárium és környezetvédelem második számú vezetőjét, MotoGP-pálya építésére ön szerint a mezőgazdasági művelésre alkalmatlanná vált sávolyi terület vagy a Hajdúnánás határában fekvő több száz hektárnyi termőföld leaszfaltozása jelent észszerű megoldást. Tisztelettel várjuk válaszát. (Z. Kárpát Dániel: Nehéz kérdés! ‑ Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu