GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az egészségügyi vezénylési tervet nem a minisztérium állítja össze, illetve az EMMI közreműködésével történik, de nyilván helyben az orvosok, orvosigazgatók azok, akik ebben közreműködnek. (Arató Gergely, dr. Harangozó Tamás: Nem igaz! Nem igaz!) Nyilvánvalóan ahhoz, hogy egy új kórházat megnyissunk, ahhoz ott orvoskapacitást kell biztosítani, amit a kórházból kell átrendelni. Ezért az a racionális döntés történt, hogy amíg néhány koronavírus-fertőzött van, addig ezt a kórházon belül kell megoldani. Még azzal is egyetértek, hogy illene nem azt a két szobát igénybe venni, ahol ilyen méltatlan állapotok vannak, de az logikus, hogy amíg el lehet hermetikusan zárni ‑ és ez megtörtént a kórházon belül ‑ a koronavírus-betegeket a nem koronavírus-betegektől és az ő számuk alacsony, addig indokolt nem külön orvoskapacitást fenntartani erre. Amikor ez a szám magasabb lesz, akkor természetesen az épített járványkórházat be fogjuk üzemelni, és normálisan fog működni.
Az más kérdés ‑ és mondom, ebben hajlamos vagyok önnel egyetérteni ‑, hogy bizonyos körülmények között nem kell betegeket tartani, ezért ha ilyen munkálatokat nem tudtak befejezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor másik két szobát kell találni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés