SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ez évi költségvetés még tartalmazza azt a több mint 2 milliárd forintot, amit a települési önkormányzatok a helyi közösségi közlekedés támogatására fordíthatnak, Budapest város kivételével.
Nem ilyen rózsás a helyzet a következő év tekintetében, hiszen ez az összeg már a 2021-es költségvetésben nem szerepel, ami, azt gondolom, hogy beláthatatlan következményekkel fog járni a települések szolgáltatási ellátásában. Ezt az összeget egyébként a települések pályázat útján az önök szaktárcájától igényelhették meg, és én biztos vagyok benne, hogy mind a 23 megyei jogú város, mind az érintett 48 település ‑ közel 1 millió embert érintve ‑ idén is megpályázta volna már, hogyha egyébként ez a pályázat kiírásra került volna. Ez nem történt meg. A tavalyi évben ilyenkor már a döntés is megszületett, és a települési önkormányzatok számláján volt a pénz.
Választókerületem egyébként, Szeged városa a tavalyi évben 328 millió forint támogatást kapott, amelynek elmaradása komoly érvágás lenne a település számára, de nemcsak Szegednek, hanem mint mondtam, az érintett további 70 településnek, hiszen a járványhelyzet miatt a települési önkormányzatok jelentős bevételkiesést szenvedtek, és az önök kormánya is jelentős pénzügyi elvonásokkal sújtotta a településeket.
Nyugtasson meg, államtitkár úr, nem arról van szó, hogy folytatódik az önkormányzatok további pénzügyi ellehetetlenítése, a pénzügyi forrásainak elvonása, és egyáltalán, nem is akarják már odaadni ezt a 2 milliárd forintot a települési önkormányzatoknak. Mindezek miatt kérdezem akkor államtitkár urat, hogy mikor kerül sor a helyi közlekedés támogatására szolgáló pályázat kiírására. Mikor jutnak hozzá a települések a központi költségvetésben szereplő pénzügyi forráshoz? És ugye, nem fogja azt mondani ‑ remélem ‑ a válaszában, hogy egyébként ebben az évben már nem is kapják meg a települések ezt a pénzt? Várom válaszát. (Taps az MSZP és a Párbeszéd padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés