BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Miniszter úr, ön újra azt a megoldást választja, hogy egy másik táblázatból idéz. (Derültség a kormánypárti sorokban.) A KSH honlapján van a „2.1.2.2. A 15-64 éves népesség gazdasági aktivitása nemenként”, ez a legfrissebb. Mondom a számot, már csak azért is, hogy pontosítsam miniszter úr szavait: 2019 második negyedévében 4 433 800 fő dolgozott, idén a második negyedévben 4 316 100 fő dolgozott. Innentől kezdve egy egyszerű kivonással a miniszter úr is ugyanazt a számot fogja kapni, mint én. Legyen kedves utánanézni és ne egy másik táblázatot böngészni! A KSH-nak többféle módszertana van, ne mindig azt idézze, amelyik az ön állításához, a szívéhez a legközelebb áll!

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy emberek százezrei vesztik el most jövedelmük jelentős részét anélkül, hogy a kormány erre bármilyen választ adna. Elégtelen a munkahelyvédelmi támogatás, nem hajlandóak meghosszabbítani az álláskeresők járadékát, nem hajlandók tárgyalni sem a válságkezelő alapjövedelem bevezetéséről, egyszerűen az út szélén hagyják az embereket. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd soraiban.)

Forrás: parlament.hu