DUNAI MÓNIKA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Álságos, hogy pont Bíró László beszél munkahelyekről, munkahelyteremtésről, aki a hírek szerint ahelyett, hogy a saját dolgozóit kifizette volna, az 50 millió forintos munkahelyvédő támogatással kitömött cégét strómanok kezére játszotta át. Ne feledjük el azt sem, hogy a jelölt mögött az a Gyurcsány Ferenc áll, aki korábban bezáratta a Szerencsi Cukorgyárat, azt a vállalkozást, amely a körzetben több ezer embernek nyújtott mindennapi munkát és megélhetést.

Tisztelettel köszönöm és elfogadom államtitkár úr válaszát, ellenben nem tudom elfogadni azt, hogy a baloldal a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatja Bíró Lászlót. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu