DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már Dankó Béla képviselőtársam megszólított, és lehet, hogy helyesen, mert félreérthetően fogalmazhattam a vezérszónoki felszólalásomban, nekem nem az volt a célom, hogy propagáljam a többi, nemzeti kincsként tekintendő magyar őshonos kutyafajt, hanem az volt a célom, hogy ha már szakmailag közelítünk a kérdéshez, nyilván szakmailag nem védhető, én úgy gondolom, az az álláspont, hogy az erdélyi kopó vagy a 45 centinél magasabb marmagasságú kutyák részt vehessenek a hajtóvadászatban.
Ha az erdélyi kopó kérdését viszont olyan nexusba tesszük, hogy ez a fajta megmentési programjának a része ‑ amit a képviselőtársaim hiányoltak, egy komplex programot ‑ én el tudom fogadni, hogy ez ennek a programnak egy eleme, hogy most módosítjuk a vadászati törvényt.
(14.30)
Ezzel kapcsolatban mondtam azt, hogy ha ilyen kitételt teszünk, és olyan kontextusba állítva, hogy ez a fajtamegmentési programnak egy eleme, akkor viszont úgy gondolom, hogy akkor járnánk el következetesen és korrekten, ha a 32/2004-es országgyűlési határozat mellékletében foglalt összes többi magyar őshonos fajta esetében is megengednék azt, hogy részt vehessenek ilyen hajtásokon, ha és amennyiben önök szerint ez valóban annak érdekében történne, hogy elősegíti a tenyésztést és az ilyen kutyák tartását a jövőben. Úgyhogy remélem, hogy ezt a félreértést sikerült most eloszlatnom. Köszönöm. (Szórványos taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés