DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Továbbra is hangsúlyozom, hogy minden embert egyenrangúnak tekintünk, csupán a gyermek szempontjait kell nézni. Önnek tökéletesen igaza van abban, hogy fontos a gyorsaság. Önnek is voltak nagyon jó javaslatai, amelyek egy része be is épült abba a törvénycsomagba, amit itt, a parlamentben elfogadtunk, és amelynek nyilván vannak rendeleti következményei is, amely pontosan igyekszik a most sajnos hosszabb eljárást kilenc hónapra lerövidíteni, hogy minél hamarabb találják meg az örökbe fogadó szülőket a gyermekek számára.
(12.50)
Ahogy ön is utalt rá, képviselő asszony, abban az esetben, ha nincs házaspár, aki örökbe tudná fogadni a gyermeket és így fel tudná nevelni, természetesen a korábbi jogszabálynak megfelelően, ha valakinek a személyisége is alkalmas rá, a körülményei is alkalmasak rá, akkor egyedülállóként is örökbe fogadhatja a gyermeket és felnevelheti. De a gyerek érdeke azt diktálja, hogy lehetőség szerint egy kiegyensúlyozott, nyugodt, a gyermeket felnevelni képes, jó személyiségjegyekkel rendelkező olyan családba kerüljön, ahol apa is és anya is tudja a gyermeket nevelni. Mindnyájunknak ez a közös érdeke, a jogszabály így is rendelkezik.
Nagyon örülök, hogy önnek is voltak javaslatai ennek az eljárásnak a gyorsítására, ez mindnyájunk érdeke, hogy ennek az irányába lépjünk minél többet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés