FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Az utolsó mondatnál hadd folytassam, hogy milyen bűvészkedés zajlik. Az idei évben a 14 százalék átlag 30 ezer forintot jelentett (Ungár Péter: Nem.), nem tízezer forintot. Tehát az 30 ezer forintot jelentett, ezt korábban is elmondtuk. Az a helyzet, hogy a szociális területen mindenkinek a keresete úgy áll össze, hogy van egy bruttó bér, és van egy kiegészítő pótlék, ami nem a műszakpótlék, nem az esti pótlék, hanem mindenki megkapja a kiegészítő pótlékot. A kettő összesen jelenti valakinek a jövedelmét, és az a helyzet, hogy ebben a tekintetben az elmúlt tíz évben minden évben történt emelés.
Az pedig, hogy idén megtörtént a járvány előtt, azt gondolom, pontosan azt bizonyítja, hogy a területen lévőkről nem feledkezünk el. Amikor a szociális munka napját említi, az a helyzet, hogy a szociális munka napját is ez a kormány vezette be, egyébként azon a napon munka nélküli napot biztosítva a területen dolgozóknak, akiknél mindez lehetséges. Ezt meg lehetett volna tenni 2010 előtt is, de mégis csak most történt meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami azt gondolom, hogy jelképes. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés