FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Önök bírságban gondolkodnak, mi meg abban gondolkodunk, hogy megállítsuk a járványt. Tehát az intézkedés azért született, hogy mindenkinek a figyelmét most már felhívjuk komolyan és súlyosan arra, hogy ahhoz, hogy megállítsuk a járványt, szükséges ez az intézkedés is, illetve ennek a betartása; mint ahogy márciustól kezdődően különböző fázisa és különböző fertőzöttségi rátája volt ennek a vírusnak, úgy születtek különböző intézkedések.

Úgyhogy továbbra is azt tudom mondani, hogy ez egy szükséges intézkedés, és azt reméljük tőle, hogy a társadalom ebben partner lesz és be fogja tartani a saját védelme érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu