BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm. Államtitkár úr meglehetősen sajátos értelmezését adta a júliusi következtetésekben szereplő fontos mondatoknak, hiszen annak a sajtótájékoztatóján a Tanács elnöke bejelentette, hogy íme, ebben a dokumentumban történelmi eredményt értünk el, mert a jogállamiság számonkérhető lesz. És a jogállamiság, amit számon akarnak kérni, az visszament a Bizottság előbbi javaslatához, ahol felsorolta, hogy az uniós pénzek védelmében mi az, amit elvárnak. Tehát szó sincsen általános ideológiai kérdésekről.

És én teljesen konstruktív módon vetem fel ezt a kérdést, mert gondoljunk bele, ha mégis megvétózná a magyar kormány vagy a parlament ezt a költségvetést, hatalmas összegektől esnénk el, és olyan módon kerülnénk ellentétbe az összes uniós országgal, ami Magyarország számára káros. Lehet, hogy az önök bukásához hozzájárulna, de nem ezt szeretnénk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Azt szeretnénk, hogy érdemben képviseljék a magyar érdeket. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a DK padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu