DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Említette Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök Vidnyánszky Attilával kapcsolatos megjegyzését is, ami azért vérlázító az én megítélésem szerint, mert teljesen egyértelmű, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel összefüggésben egy szakmai-művészeti konfliktusról van szó, nem értenek egyet egymással különböző művészeti ágak képviselői, valaki így gondolkodik a világról, valaki úgy gondolkodik a világról. Mi azt viszont nagyon határozottan gondoljuk, hogy mindenkinek joga van a saját álláspontját kifejteni, és a megválasztott politikusoknak pedig nem dolga a másként gondolkodókat fenyegetni.
Mi minden egyes ilyen helyzetben a szabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltóság védelmének az oldalán fogunk állni. Ez nem az a szeretetnyelv, amit a magyar emberek értékelnének vagy elfogadnának ‑ hála istennek, ezt már csak én teszem hozzá. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés