BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A rendes felszólalásomban nem szeretnék Dúró Dórára reagálni, kettő perc pontosan elég, amit elmondott. Két mesét hoznék fel, magyar népmeséket, és nem is szeretnék mesékben vitákat nyitni. A malacon nyert királylány nagy vonalakban arról szól, hogy egy-egy malacért a királylány egyre több ruhát vesz le magáról, a harmadik malacnál már az összes ruhát leveti. A másik a Jávorfából furulyácska, ahol három testvérlány van, a királynak van három lánya, elmennek epret szedni az erdőbe, és amiért a legkisebb lány teleszedi a kosarat, a másik kettő meg lusta, nem… ‑ ezért a legidősebb lány javaslatára a két idősebbik lány agyonveri a legkisebbik testvérét, majd elássák az erdőben, és ezután hazamennek.
Szóval, kedves képviselőtársam, mondom, nem akarok vitákat nyitni mesékben, mert nekem is megvan, és olvastam a gyerekeknek, ismerjük. De legyen szíves, lássa már reálisan, és úgy álljon fel, és úgy mondja el az igazságot, hogy az egyik mese miről szól. Tudjuk, hogy miről szólnak a mesék (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Miről?), a gyerekek képzelőereje, ezt mindenki tudja, el tudja dönteni, hogy most egy mese jó, vagy nem jó, de ne vitatkozzunk, és legyen szíves, ezt hagyja abba. Köszönöm szépen, elnök úr. (Derültség a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés