DR. GYÖRGY ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Röviden szeretnék reagálni. Az egyik, amivel kezdeni szeretném, hogy a Jobbik vezérszónoka, Potocskáné asszony valóban azt fogalmazta meg, hogy miért kell mindjárt a bírsággal kezdeni. Vejkey képviselő úr elmondta, hogy ennek a törvénynek pont az a lényege, hogy van benne egy fokozatosság, amely a figyelmeztetéssel kezdődik, aztán a bírságolás, aztán a tevékenységtől történő eltiltás és az elkobzás, tehát ebben a sorrendben. Főszabállyá teszi tulajdonképpen azt, hogy elsősorban figyelmeztetni kell. De maga a törvény is kimondja, hogy vannak olyan szabályszegések, amelyeknél nem elegendő a figyelmeztetés, és azért már önmagában ez a törvény is bizonyos szabályszegéseket azonnali bírsággal sújt, vagy következményként ezt helyezi kilátásba, ahol a társadalmi helyzet ezt igényli. A törvény ’21. január 1-jén lép hatályba, és a most benyújtott javaslat az ágazati törvényeket módosítja; 88 törvény, számos, hosszú-hosszú hónapokig tartó egyeztetés eredménye az, ami itt van a tisztelt Ház előtt. Hogy ez miért pont most került ide: az egyeztetéseket lefolytattuk, és a harmonizálásnak meg kell történnie. Szankciótörvénye nem volt a magyar jogrendnek, ez megszületett, és ezért ez a harmonizáció feltétlenül szükséges. Most van a Ház előtt, most értünk végig az egyeztetéseken.

Bangóné vezérszónoklatában elhangzott az, hogy reméli, hogy az illegális bányászati tevékenységet eddig nem néztük el, hanem ott is volt bírságolási lehetőség. Igen, ez így van, ott azonnal bírságot kellett kiszabni. Ez egy kicsit technikai hogy is mondjam csak? félreérthetőség, tudniillik ennek a törvénynek a főszabálya szerint figyelmeztetni kell. De miután ennél ki kellett zárni a figyelmeztetést, ezért a törvény azt a technikát alkalmazta, hogy ezt abba a körbe vonta, amit azonnal bírsággal kell sújtani. Ez korábban is így volt valóban, most a jogszabályszerkesztés szövege miatt úgy tűnhet a visszamenőleges következtetés, hogy nem így volt.

(15.50)

De így volt, csak a főszabály mint figyelmeztetés alól emeli ki a jogalkotó.

Több más hozzászólás is elhangzott. Hadd reagáljak arra a vezérszónoki megjegyzésre még, amely az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer fejlesztésével kapcsolatban hangzott el. Arra kérem tisztelt képviselő urat, hogy abban az értelemben itt ne gyanakodjon és ne várjon valami bombasztikus hírre; amióta államtitkár vagyok, megörököltem az elektronikus ingatlan-nyilvántartási projektet, amelyet a Lechner Tudásközpont írt ki, és ennek már évek óta megvan a vállalkozója, szállítója, a Tigra Kft. készíti ezt az elektronikus ingatlan-nyilvántartási projektet. (Sebián-Petrovszki László közbeszól.)

Megítélésem szerint a magyar közigazgatás elmúlt harminc évének egyik leglényegesebb fejlesztése folyik, mert ha az ingatlan-nyilvántartás papíralapról elektronikus ingatlan-nyilvántartásra való áttérése megtörténik, akkor az egy forradalmi változást fog hozni. A magyar emberek vagyonának körülbelül 70 százaléka ingatlan vagyonban van. Tehát az, hogy ez a közhiteles nyilvántartás elektronizálva legyen, és olyan módon szolgálja az állampolgárok és egyáltalán a polgári forgalom zavartalanságát, hogy így mondjam, egy alapvető érdek.

Tehát nem arról van szó, hogy itt valakik azon gondolkodnak, hogy kinek adjanak egy jó zsíros falatot. Évekkel ezelőtt ez a kérdés eldőlt, hogy elektronikus ingatlan-nyilvántartásra szükség van, lefolytatták a közbeszerzési eljárást. Én magam hetente több órát foglalkozom vele, ennek az elektronikus ingatlan-nyilvántartásnak a stratégiai munkacsoportját vezetem, és számos kérdést veszünk végig nap mint nap, hogy hogyan haladjanak a fejlesztők, és ebben a végfelhasználó kormányhivatali, földhivatali kollégák is részt vesznek. Tehát ez egy rendkívül fontos projekt, és reményeink szerint egy nagyon komoly és jó végeredményt fog hozni majd az elektronikus ingatlan-nyilvántartás bevezetése.

Számos más, vagy ha nem is számos, de jó néhány más kérdés és javaslat is elhangzott. Ez egy minden tárcával lefolytatott egyeztetés végeredményét tartalmazó javaslat, de nemcsak a tárcákkal egyeztettünk, hanem más szervekkel is, például a fémtörvény módosításánál kifejezetten a NAV kérte, hogy olyan visszaélések történnek, ami miatt szigorú szabályok bevezetésére van szükség, és nem lehet ezt a kérdést sem a figyelmeztetési körben hagyni, hanem ezt azonnali bírsággal kell sújtani, és mindenáron a kifehérítését ennek a területnek szolgálnia kell a jogszabálynak. Ez például az ő kérésükre került be. A Bankszövetség is tett észrevételeket a jelzálogbejegyzésekkel kapcsolatban szintén a forgalmi élet biztonsága érdekében.

Nyilván láthatjuk különböző nézőpontból a világot, és gondolhatunk mást különböző dolgokról, legjobb tudásunk szerint összeállítottunk egy javaslatot, amely a tisztelt Ház asztalán fekszik. Módosító indítványokat az előző kettőnél már ezek szerint nem lehetett benyújtani, pontosan nem tudom, hogy erre lehetette, de nyilván, ha lehetett, vagy lejárt már a határidő, akkor ezt nyilván megtették, azokat pedig meg fogjuk fontolni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu