DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Államtitkár Úr! Akkor újra megkérdezem: hajlandóak 2021-ben felújítani a 68-as utat?

És mivel ön konkrétumokat nem mondott, engedje meg, hogy én viszont mondjak. Az 1004/2007. számú kormányhatározat szerint már hét éve be kellett volna fejezni a 68-as út felújítását. Ehhez már 2010-ben minden szükséges engedély és dokumentáció rendelkezésre állt. A beruházás előkészítéséhez az Európai Unió 2155 millió forint támogatást biztosított. A 68-as út egyébként hosszú évek óra szerepel a nemzeti komplex útfelújítási programban.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tehát az uniós pénz rendelkezésre áll; az engedélyek megvannak; a jogszabályokat meghozták; a közbeszerzést kiírták; a kiviteli szerződést megkötötték. A Mészáros és Mészáros Kft. is készen áll. Ezek után tisztelettel kérdezem: mikor fog végre megtörténni a 68-as út felújítása? Mikor fognak megjelenni a munkagépek Marcali térségében? Köszönöm szépen válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu