KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Magyarország minden erejével a magyar emberek egészségéért küzd, Magyarország minden erejével ma azért küzd, hogy azok a honfitársaink, akiket megfertőz a koronavírus-járvány, megkapják a szükséges egészségügyi ellátást. Magyarországon az egészségügyet felkészítettük, a kórházak állják a sarat, de a teljesítőképességüket védeni kell. Európában a németek és az osztrákok után mi, magyarok rendelkezünk a legnagyobb kórháziágy-tartalékkal, a lélegeztetőkészülékeket tekintve pedig első helyen vagyunk.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki az egészségügyben dolgozik, az orvosoknak, az ápolóknak, a szociális ágazatban dolgozóknak, a rendőröknek, a katonáknak, akik a magyar emberek egészségének megvédése érdekében dolgoznak.
A koronavírus-járvány elleni védekezés, tisztelt képviselő asszony, közös felelősség, a baloldal azonban nem segít az országnak: az első hullám idején a rendkívüli jogrendre hivatkozva nem segítettek, amíg pedig nem volt rendkívüli jogrend, a baloldalra akkor sem lehetett számítani, mert álhírek gyártásával és a politikai haszonleséssel voltak elfoglalva.
Az ellenzék még a karanténszabályok betartását segítő törvényt sem szavazta meg. Kezdték azzal, hogy a veszélyhelyzet egyenlő a diktatúra bevezetésével, külföldön pedig azt terjesztették, hogy a parlament nem ülésezhet. Áprilisban Szabó Timea úgy fogalmazott, hogy az egész kerek nagy világon Magyarországon halnak meg a legtöbben koronavírus-járványban. Ezt követően egy álmentőst is futtattak, majd az MSZP házi portálja egy nem létező csodagépről számolt be. Lassan fél éve, hogy a kamuvideós Korózs Lajos lebukott a gyalázatos kamuvideójával, de Korózs Lajos azóta sem kért bocsánatot, többszöri kérés ellenére az Országgyűlés Népjóléti bizottságának elnöki tisztségéről sem hívták vissza, pedig egyértelmű, hogy teljesen méltatlanná vált a tisztségre. Azzal, hogy falaznak, beismerik, valójában önöket a járvány nem érdekli, önöket a politikai haszon érdekli... (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét. ‑ Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés