DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus-járvány tavasszal digitális munkarendbe kényszerítette a magyar oktatást, pedagógusainkat, gyermekeinket, diákjainkat. Senki által nem akart helyzet ez, mégis ez a kényszer szülte helyzet egyfajta lehetőség is, lehetőség arra, hogy áttekintsük, működik‑e, és hogyan működik Magyarországon a digitális oktatás.
Az a nagy nehezen meghozott döntés márciusban, hogy az iskolákat bezárják, ezután a döntés óta hetek, hónapok teltek el, aztán jött a nyári szünet ‑ már hogy a diákságnak ‑, majd megkezdődött az új félév, az új tanév.
Azt szeretném kérdezni, államtitkár úr, hogy összegezték‑e legalább már a tavaszi, az elmúlt tanév második félévének ilyen jellegű tapasztalatait, elvégezték‑e azt a munkát, amely által világos képünk van arról, hogy hogyan működik Magyarországon a digitális oktatás. Egészen konkrétan azt kívánom tudni, hogy hányan, a diákok hány százaléka nem vett részt, nem tudott részt venni a digitális oktatásban, és ha megmondja ezt a számot, azt is megkérdezem, hogy miért. Azt akarom tudni, hogy a részt vettek közül hányan hullottak ki a digitális oktatásból annak egész folyománya alapján. Azt is tudni szeretném, hogy a központosított oktatásügy az ön megjegyzése, megítélése, az önök véleménye szerint mennyire látta el a feladatát, mennyire szolgálta ki a tanárokat, mennyire segítette a diákokat ez alatt az időszak alatt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés