MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen az előzőeket, és a képviselő asszony által elmondottakat még annyival egészíteném ki, ami egyrészt fontos, másrészt nem jutott rá időm, hogy Kína vonatkozásában az állami gyártóval a titoktartási nyilatkozat aláírásra került. Itt várjuk a gyártótól a dokumentációt, ugyanis van egy szigorú engedélyeztetési eljárás Magyarországon vakcina vonatkozásában is. Ez úgy néz ki egészen röviden ‑ és az én nevem előtt nincs ott a „doktor”, és nem vagyok szakértője a területnek, de sokat tudtam már tanulni az elmúlt időszakban azoktól, akik ehhez értenek. Tehát a lényeg az, hogy az együttműködési és titoktartási nyilatkozatok aláírása után a gyártó összeállít egy dokumentációt a magyar Országos Gyógyszerészeti Intézet és a Nemzeti Népegészségügyi Központ kérései alapján, ezt a dokumentációt a gyártó ‑ orosz gyártó, kínai gyártó ‑ összeállítja, átadja, majd megkezdődik a szakemberek között a párbeszéd, folytatódik pontosabban, és ha ez megfelelő, utána pedig már a konkrét ampullákat és az azokkal kapcsolatos dokumentációt vizsgálják meg.
Tehát egy szigorú menetrendben vagyunk, igyekszünk gyorsan haladni, amennyire tőlünk telik. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés