JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim előttem már ismertették, hogy az Európai Unió Bírósága 2018-ban hozta meg a döntését a Szlovák Köztársaság kontra Achmea BV ügyben. Az Európai Unió Bírósága az Európai Unió működéséről szóló szerződés 344. és 267. cikkelyére hivatkozott, amelyet úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a tagállamok között létrejött nemzetközi beruházásvédelmi megállapodásokban szereplő választottbírósági klauzula, amelynek értelmében a tagállamok egyikének beruházója a másik tagállamban létesített beruházásokra vonatkozó vita esetén ezen utóbbi tagállammal szemben választott bíróság előtt indíthat eljárást.
Az Uniós jognak való megfelelés érdekében a tagállamok vállalták, hogy megszüntetik az összes kétoldalú beruházásvédelmi egyezményüket. A megállapodás egyik legfontosabb rendeltetése, hogy rendelkezik a megszűnő megállapodás hatályvesztésére vonatkozó rendelkezésének további joghatás nélküli megszűnéséről. Ezáltal megfelelően biztosított, hogy a kétoldalú beruházásvédelmi megállapodás a felmondást követően ne legyen alkalmas további joghatás kiváltására.
A megállapodás Magyarország Kormánya válaszjegyzékének kézhezvételét követő 30 naptári nappal lép hatályba. A KDNP támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés